Kína, a pagodák országa

Területe: 9,6 millió km2
Lakossága: 1,2 milliárd fő

I. Történelmi háttér

Kínában a földművelésre való áttérés (neolit forradalom) már a Kr.e. V. évezredben megtörtént. A legnépesebb területek a Kr.e. II. évezredben a Jangce és a Huang-ho vidéke volt, ahol faluközösségekben éltek az emberek, akik a földművelésen kívül állattenyésztéssel, kerámia- és selyemkészítéssel, hajóépítéssel is foglalkoztak. A fejlődés során a faluközösségekből kisebb-nagyobb államok jöttek létre, amelyek a Kr.e. I. évezredben, a Csou dinasztia (Kr.e. XI-III. sz.) alatt nagyobb egységbe tömörültek. A Kínai civilizáció tehát független fejlődés eredménye és négy évezreden átívelő folyamatos történelmi múltja egyedülálló a Földön.
A Kr.e. III. században alakult ki a Kínai Birodalom. Az államforma császárság lett, az első császár a Cin dinasztia (Kr.e. III. sz.) alapítója, Si Huang-ti lett, aki egész Kínát meghódította. Egységes közigazgatást, írásrendszert és mértékrendszert vezettek be, feltalálták a papírt, és ekkor kezdték építeni a pusztai nomád népek támadásai ellen a Nagy Falat (a XV. sz.-ig épült), ami több mint 10 méter magas és jelenleg 2250 km hosszú. A Han dinasztia (Kr.e. III. - Kr.u. III. sz.) alatt a gazdaság és kultúra virágkorát élte, ekkor lett a konfucianizmus meghatározó ideológia Kínában.
Az ókori Kínában az erősen központosított állam kialakulásával sajátos, ún. ázsiai termelési mód alakult ki, amelyet önellátó faluközösségek rendszere jellemzett. Az állam adó formájában vonta el a csekély terményfölösleget, aminek fejében gondoskodott az árvízvédelemről, csatornázásról, öntözőrendszerekről. Az örökletes földmagántulajdon hiányzott, a társadalom haszonélvezői az adószedő császári hivatalnokok, a mandarinok voltak.
A kínai középkor idején három dinasztia uralkodott: a Tang (VII-X. sz.), a Szung (X-XIII. sz.) és a Ming (XIV-XVII. sz.) dinasztiák. Ekkor találták fel a könyvnyomtatást (IX. sz.), megjelent a papírpénz elődje a váltó, feltalálták a puskaport (IX. sz.), az iránytűt (XI. sz.), a porcelánt (XIV. sz.). A XIII. században Kubiláj vezetésével a mongolok elfoglalták Kínát és megalapították a Jüan dinasztiát (XIII-XIV. sz.), amely nem volt túl hosszú életű. Északkelet-Kína őslakói a mandzsuk a XVII. században hódították meg Kínát és a Mandzsu dinasztia (1644-1911) alatt egyesítették. A mandzsuk átvették a kínai szokásokat, műveltséget, kultúrát, biztosították az állami és társadalmi berendezkedés folyamatosságát. A Mandzsu dinasztia ideje a gazdasági fellendülés időszaka, Kína sok terméket (pl. selyem, porcelán, rizs, tea) exportált, főleg Európába, de az importot szigorúan szabályozták (bezárkózás politikája). A XIX. században megpróbálták visszaszorítani az angolok által támogatott ópiumkereskedelmet, ami az ópiumháborúkhoz vezetett (1. ópiumháború: 1840-42, 2. ópiumháború: 1856), melyekben Kína vereséget szenvedett az angoloktól, így kénytelen volt megnyitni a kikötőit, majd törvényesíteni az ópiumkereskedelmet. Kína félgyarmati sorba süllyedt, Hong Kong az angolok kezébe került. A szabad kereskedelem, a külföldi áruk beáramlása tönkretette a hagyományos kínai ipart, az angolok sok textil- és élelmiszeripari üzemet létesítettek a kikötőkben, az olcsó munkaerő kihasználására.
1911-ben Szun Jat-szen vezetésével győzött a polgári forradalom, 1912-ben kikiáltották a Kínai Köztársaságot. A '20-as években a Szovjetunió támogatásával Kínában kibontakozott a kommunista mozgalom, melynek élén Mao Ce-tung állt. 1937-ben a Japánok megszállták Kínát, így a II. világháború végéig a felszabadító háborúban összefogtak a polgári és a kommunista erők. 1946-tól azonban ismét kiéleződtek a belső ellentétek, és 1949-ben Mao és a kommunisták megszerezték a hatalmat, kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. 1951-ben Kína elfoglalta Tibetet. Mao Ce-tung 1958-ig viszonylag józan politikát folytatott, de ekkor meghirdette a "nagy ugrás" politikáját, ami egy gyorsított gazdasági fejlesztést jelentett volna, de teljes csődhöz, hatalmas éhínséghez vezetett, később a "kulturális forradalom" is elsősorban a személyi kultuszt szolgálta és leginkább az értelmiség ellen irányult. Mao halála után 1976-tól Teng Hsziao-ping realista politikája győzött, célul tűzték ki az ipar, a mezőgazdaság, a tudomány és a hadsereg korszerűsítését ("Négy modernizálás"). A fejlődést segítette a külföldi tőke és modern technológiák befogadása, a privatizáció, így Kína gazdasága gyorsan fejlődött.
Jelenleg Kína államformája népköztársaság, amely 22 tartományra (seng), 5 autonóm területre (ticsü) és 3 városi körzetre (sih) tagolódik.