Kínai dinasztiák


Sang-dinasztia

Kr. e. 1766 - 1045 - A Sang volt Kína első igazi dinasztiája, és a legendás Hszia-dinasztia után létezett. A Sang királyság, melynek központja a Huang He völgyben helyezkedett el, nagyon fejlett társadalom volt, amelyet öröklődés alapján egy arisztokrata réteg kormányzott.

A mezőgazdasági jellegű sang társadalom két osztályra különült el - a nemességre és a népre - és egy papkirály uralma alatt állt. Híres a jadefaragásról, a selyemszövésről, bronzművességéről és a ló vontatta harci szekerek használatáról. Az írás is ebben az időszakban fejlődött ki. A sang írás több, mint 3000 írásjelet használt, melyeket csontokra és teknőspáncélra véstek. E "képírás" elemeiből fejlődtek ki később a kínai írásban használt jelek.

A sang nép az őseit és istenek sokaságát imádta. Alkalmanként emberáldozatot is bemutattak, például a rabszolgákat elevenen eltemették halott gazdájukkal együtt. A Sang-dinasztiának egy rabszolgalázadás vetett véget.


Csou-dinasztia

Kr. e. 1042 - 256 - Kr. e. 1045-ben a nyugat-kínai csouk megdöntötték a sang uralmat, és saját dinasztiát alapítottak. A csouk társadalmi osztályrendszere hasonlított a sangokéra, amennyiben arisztokratákra és a népre oszlott, ám emellett ott volt a rabszolgák osztálya is.

A Csou-dinasztia csak Észak-Kína egyes részeit irányította közvetlenül, és a királyságot több államra osztotta. Mindegyikben egy helyi helytartó uralkodott, ő képviselte a központi hatalmat. Idővel ezek az államok rendkívüli függetlenségre tettek szert, és a dinasztia hatalma meggyengült.

Kr. e. 771-ben egy idegen invázió arra kényszerítette a csoukat, hogy elhagyják a fővárost, és keletre vonuljanak. Ezzel vette kezdetét a Keleti Csou korszak. A nagyvárosok kialakulása a kereskedők osztályának létrejöttéhez vezetett, amely a cserekereskedelem helyett inkább pénzt használt. A bronzművesség elérte művészeti és technikai csúcspontját.

Ebben a korszakban sok nagy gondolkodó és filozófus élt, mint Konfuciusz és Lao Cu. Sok nagyszerű könyv is ekkor keletkezett, köztük a Ji Csing, avagy a Változások könyve, a Si Csing, avagy a Dalok könyve, a Su Csing, avagy az Írások könyve, a Li Csi, avagy a Szertartások könyve és a Csun Csiu, a Tavasz és ősz.A Csou-dinasztia kora Kr. e. 256-ban ért véget, amikor a központi kormány elvesztette hatalmát, és az ország hét nagy államra szakadt.


Csin-dinasztia

Kr. e. 221 - 206 - A Csou-dinasztia összeomlása után hét önálló állam küzdött egymással a Kína feletti uralomért. A harcokból végül a Csin állam emelkedett ki győztesen, és tekintélyelvi uralmú birodalmat hozott létre. Csin Si Huang császár eltörölte az államokat, és erős központi kormányt hozott létre, mely könyörtelen uralmat gyakorolt, hatékony adminisztrációs eszközöket vettett be, és szigorú törvényeket léptetett életbe.

A Csin-kormány sok tartós változást hozott, melyek során Kína egyesült. Egységesítették a súlyokat, a mértékegységeket, a pénznemet és a kínai írást is. Csin császár elrendelte a Kínai Nagy Fal építését védelmül a kívülről jövő támadások ellen. A Nagy Fal, amelyet a későbbi dinasztiák tovább bővítettek és újjáépítettek, 7200 kilométer hosszan húzódik a Sárga-tengertől a nyugat-kínai Hszincsiang (Xinjiang) tartományig.

Csin császár súlyos adókat vetett ki a kínai népre, hogy finanszírozhassa nagy katonai hadjáratait és építkezéseit. A szigorú uralom és a súlyos adók miatt, amikor Csin császár Kr. e. 207 -ben meghalt, polgárháború tört ki, és a dinasztia uralma összeomlott.


Han-dinasztia

Kr. e. 206 - Kr. u. 220 - A Csin dinasztia bukása után az erős Han állam megalapította a Han-dinasztiát. Ez a korszak két részre oszlik. A Korai Han-dinasztiára, amely Kr. e. 206-tól Kr. u. 8-ig tartott, és a Kései Han-dinasztiára, amely Kr. u. 25-től 220-ig uralkodott. A kínaiak még ma is han népként emlegetik magukat.

A kormány meghagyta a csin adminisztratíva nagy részét, de nem gyakorolt olyan erős központi uralmat. A tiszta arisztokrácia helyett egy meritokrata kormányzati rendszert vezetett be, amelyben a tisztviselőket vizsgák során választották ki. A korábban elnyomott konfuciuszi elvek központi szerepet kaptak a Han birodalomban.

Kr. u. 8-ban egy lázadó tisztviselő elfoglalta a trónt, és megalapította a rövid életű Hszia-dinasztiát, de egy Han uralkodó Kr. u. 25-ben visszaszerezte a hatalmat.

A Kései Han-dinasztia idején virágzott a gazdaság, az oktatás és a tudomány. Kína kereskedelmet folytatott északi szomszédaival és a Selyem-út közvetítésével az európai civilizációkkal is. Az írók nagyszerű alkotásokat hoztak létre, köztük történelmi szövegeket és szótárakat. A buddhizmus Indiából átterjedt Kínába. A Han-Kína katonailag is erős volt, s határait a mai Tibetre, Észak-Koreára és Vietnam északi részére is kiterjesztette.

A Han-dinasztiát végül politikai versengés és korrupció gyengítette meg. Az erős vazallus államok fellázadtak, és a lázongás széles körű felkeléssé duzzadt, amely végül Kr. u. 220-ban véget vetett a dinasztia uralmának. Ettől fogva Kína három egymással versengő királyságra oszlott, melyeket az északi nomád törzsek inváziója fenyegetett.


Tang-dinasztia

618 - 907 - A Tang-dinasztia a Szujt váltotta fel a Szuj uralkodó meggyilkolása után, 618-ban, és jellemzője a gazdasági és kulturális fejlődés. Fővárosa, Csangan egy milliónál több lakosával a világ legnagyobb városának számított. Csangan jelentős kulturális központ volt, a világ minden tájáról vonzotta a bölcseket, művészeket, kereskedőket és diplomatákat. A Tang időszak három nagy császárral szolgált Taj-cung, Hszüan-cung és Vu Zetian, az első kínai császárnő személyében.

A Tang uralkodók erős központi kormányzatot vezettek be, és elősegítették a kereskedelmet, a gazdagság forrását. A jade, a selyem, a tea, a fűszerek és más kínai árucikkek az ekkor nyitott kereskedelmi utakon eljutottak Indiába, a Közel-Keletre és Európába is.

A Tang uralkodók a buddhizmust tették meg fő vallásukká, és 800 táján a konfucionizmus is újjáéledt. Felvirágoztak a művészetek és az irodalom. Ekkor találták fel a táblanyomtatást, és 868-ban kinyomtatták a Gyémánt szútrát, a világ legelső táblával nyomtatott könyvét.

Két jelentős lázadás a Tang-dinasztia hanyatlásához vezetett. Az An Lusan felkelés 775-ben és egy parasztfelkelés 875-től 884-ig annyira meggyengítette a dinasztiát, hogy az többé nem tudta ellenőrzése alatt tartani a katonai és tartományi vezetőket. A dinasztia uralma 907-ben ért véget. Ezután több rövid életű katonai dinasztia következett.


Szung-dinasztia

960 - 1279 A Szung-dinasztiát egy tábornok alapította 960-ban, amikor a Tangok bukása után helyreállította Kína békéjét. A Szung császárok erős központi kormányzatot vezettek be és csökkentették a helyi vezetők hatalmát, amely a korábbi dinasztiák bukását okozta.

A Szung-dinasztia idején két olyan jelentős változás történt, amely a modern időkig hatással volt a Kínai Birodalomra. A Szung uralkodók rendszeresítették a köztisztviselők vizsgáztatását, amelyet még a Tangok vezettek be, befejezve ezzel a hatalom átruházását az arisztokráciáról a tehetséges hivatalnokokra. A Szungok emellett hivatalos államfilozófiaként fogadták el a neo-konfucionizmust, amely a hagyományos konfucionizmust a buddhizmus és a taoizmus elemeivel párosította.

A Szung időszakban felemelkedett a kereskedő réteg, és Kína nagy gazdasági és városi fejlődés tanúja volt. Terjedt az írástudás, felvirágzott a filozófia, az irodalom és a többi művészet. Feltalálták a mozgatható betűs nyomtatást, és népszerűvé vált a zománcozott szung porcelán. A hadviselésben már használták a lőport.

A Szung-dinasztia idejét két korszakra osztjuk: az Északi Szungra (960 - 1127) és a Déli Szungra (1127 - 1279). Az első idején egész Kína a Szungok ellenőrzése alatt ált, de az utóbbiban elvesztették az északi területeket, melyeket a Dzsürcsi Csinek vontak uralma alá. Később mind a Dzsürcsi Csint, mind a Szungokat lerohanta a Dzsingisz kán alatt egyesült hatalmas mongol horda. Dzsingisz unokája, Kubiláj 1279-ben elfoglalta egész Kínát.


Jüan-dinasztia

1271 - 1368 - A Kínát lerohanó mongolok 1271-ben megalapították az első idegen dinasztiát, és 1279-re elfoglalták egész Kínát. A Jüan uralkodók nem olvadtak bele a kínai kultúrába, és Han alattvalóik gyűlölettel tekintettek rájuk.

A Jüan korszakot kulturális sokarcúság és a Mongol Birodalom kultúrái közti kapcsolat jellemzi, bár a Han kínaiak a peremre szorultak. Ebben az időben az európai kereskedők érdeklődni kezdtek Kína iránt, és egy velencei kereskedő-felfedező, Marco Polo bejárta az egész országot, melyet Cathainak nevezett.

A kínai parasztságra kivetett súlyos adók és egy hatalmas áradások okozta éhínség hamarosan széleskörű lázadáshoz vezetett. Egy lázadó parasztokból álló hadsereg, melyet egy volt buddhista szerzetes vezetett, 1368-ban segített a mongolok kiűzésében, és megalapította a Ming-dinasztiát.


Ming-dinasztia

1368 - 1655 - A Ming-dinasztiát 1368-ban alapította annak a paraszthadseregnek a vezére, amely kiűzte Kínából a mongolokat. A Ming uralkodók újra bevezették a tisztviselők általi kormányzást, és egy földművelésre alapuló társadalmat hoztak létre neo-konfucionista bürokraták irányításával.

A Ming korszakban újra felvirágoztak a művészetek és a kultúra. A művészek látványos alkotásokat hoztak létre porcelánból, bronzból, selyemből és lakkmunkával. A Tiltott Város pompája nagy részét a Ming építészeknek köszönheti.

Kína a Mingek uralma alatt katonai nagyhatalom lett. Meghódította vagy vazallusává tette a környező államokat, mint Vietnam, Burma, Nepál és Korea. Állandó hadserege több mint egy millió katonából állt, hatalmas hadiflottája pedig bejárta az Ázsia körüli tengereket és az Indiai-óceánt, és megsarcolta a gyengébb tengermenti országokat. 1421-ben Cseng admirális vezetésével az akkori világ legnagyobb flottája elhajózott Amerikáig és körülhajózta a Földet.

A Mingek Kínáját végül a szomszédokkal folytatott hosszadalmas háborúk gyengítették meg, és az az igény, hogy megvédje megnyúlt határait. Amikor az uralkodó a betörő mandzsukhoz fordult segítségért, hogy leverje a fővárost is elfoglaló lázadókat, megnyitotta a kapukat a mandzsu uralom előtt. 1644-ben a Ming császár öngyilkosságával véget ért a dinasztia uralma.


Csing-dinasztia

1644 - 1911 - A Csing-dinasztia 1644-ben alapult, amikor a mandzsuk sikeresen megszállták Kínát. Az ország másodszor került idegen uralom alá. A mongol Jüan-dinasztiával ellentétben a mandzsuk átvették a kínai kultúra elemeit, és nagyban támogatták a a Ming korszak neo-konfucionista eszméit.

A Csingek birodalma az első években stabilitásnak és bőségnek örvendett, és olyan tehetséges császárok vezetése alatt állt, mint Kang-hszi, Jong-cseng és Csien-lung. A XVIII. század közepére a Csingek Kínája a gazdasági fejlődés új magaslatait érte el, mely felülmúlta a korábbi dinasztiák eredményeit. Jelentősen megnőtt a kereskedelem és a mezőgazdasági termelés.

A későbbi időszakban a korrupció és a despotizmus aláaknázta a Csingek hatalmát. A nyugatihoz hasonló modernizálás elmulasztása és az elzárkózó politika csak tovább fokozta a hanyatlást, és az 1796-tól 1804-ig tartó mandzsu ellenes lázadás szintén gyengítette a Csing-dinasztiát.

Kínában megnőtt a nyugati befolyás, és az országot felosztották a nyugati nagyhatalmak között. Hong Kong az 1839-es ópiumháború után a briteké lett, majd további jogok és területek is idegen kézbe kerültek - főleg azután, hogy Kína segítséget kapott a nagyhatalmaktól az 1850-től 1864-ig tartó Tajping felkelés leveréséhez.

Az 1900-as boxerlázadást követően a mandzsuk megpróbálkoztak Kína megreformálásával, de már elkéstek. Nem menthették meg a dinasztiát. 1911-ben a kínai nacionalisták vezette forradalom megdöntötte a mandzsu uralmat. A Csig-dinasztia bukása a feudális Kína végét is jelentette.